Mivel tudja felizgatni a férj a feleségét a házasság első, második és harmadik öt évében?
- Az első 5 évben a testével, a második 5 évben a pénzével, a harmadik 5 évben pedig a puszta jelenlétével.
Mivel tudja felizgatni a férj a feleségét a házasság első, második és harmadik öt évében?
- Az első 5 évben a testével, a második 5 évben a pénzével, a harmadik 5 évben pedig a puszta jelenlétével.
A Kis házaspár évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén az asszony idegesen várja a jelentkezőt.
Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia.
Kisné ajtót nyit.
- Jó reggelt asszonyom, azért jöttem…
- Ó, tudom miért jött. Már nagyon vártam.
- Tényleg? – lepődik meg a fotós. – Nagyon jó. Tudja a gyerekek a specialitásom.
- Ebben bíztunk a férjemmel. Jöjjön be és foglaljon helyet! Nos akkor hol kezdjük?
- Bízzon csak mindent rám! Azt hiszem kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén és talán néhányat az ágyon. Esetleg a nappali is mókás lehet…
- Fürdőkád, nappali? Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig.
- Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni. De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
- Úristen, az nagyon sok…
- Asszonyom, az én szakmámban muszáj az embernek időt szakítani a munkájára. Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
- Hát, nem is tudom…
A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyermekfotókból. Megmutatja az elsőt:
- Nézze csak, ezt például London belvárosában egy busz tetején csináltam!
- Úristen! – kiált fel az asszony.
- És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
- Megnehezítette?
- Igen. Végül ki kellett mennünk a parkba, egyébként nem is sikerült volna. Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között. Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
- Négy-öt sorban?
- Igen. Az anyjuk nagyon hisztis volt, több mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan. Gondolhatja milyen nehéz volt koncentrálnom. Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már sietve kellett ellőnöm. Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
- Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmmm…. felszerelését?
- Igen, így volt. Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behozhatnám az állványomat.
- Állványát?
- Persze. Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani. Asszonyom? Asszonyom?…. A fenébe, hát nem elájult!?
Anya és a lánya esküvői ruhát választanak a lány esküvőjére.
- Úgy örülök, hogy ilyen szép fehér ruhában mész férjhez! – mondja az anya
- Mit jelent a fehér ruha?
- Tudod, a szokások szerint, ha valaki szűzen megy férjhez, akkor fehér ruhában járul az oltárhoz, egyébként pedig világoskékben.
A lány elpirul:
- És van fehér esküvői ruha kék kesztyűvel?
Az ifjú házasok megérkeznek a szállodába.
- Egész hétre szeretném kivenni a szobát. – mondja az ifjú férj.
- Magának szerencséje van, hölgyem – mondja a szállodaportás – az úr máskor mindig csak egy éjszakára szokott megszállni…
1. Fontos, hogy egy olyan férfit találj, akivel megoszthatod a felelősségeket és a háztartási munkát, és legyen egy jól fizető állása!
2. Fontos, hogy egy boldog férfit találj, aki imád táncolni, utazgatni, és mindig megnevettet!
3. Fontos, hogy egy romantikus férfit találj, akire érzelmileg támaszkodhatsz, anélkül, hogy ő ezt kihasználná, és ráadásul nem hazudik!
4. Fontos, hogy egy olyan férfit találj, aki tökéletes szerető, és imád veled hancúrozni!
5. Fontos, de nagyon fontos, hogy ez a négy férfi ne ismerje egymást!
Én igazán soha nem értettem meg, miért különböznek annyira a férfi és női szexuális szükségletek. És soha nem értettem meg azokat a Vénusszal és Marssal kapcsolatos dolgokat. Ugyanúgy nem értettem, hogy a férfiak miért gondolkodnak fejjel, a nők viszont szívvel. És a végén, soha nem értettem, hogy miért csökken a női szexuális vágy a nagy Igen kimondása után.
Egyik este, múlt héten, feleségemmel feküdtünk az ágyban. Már lángolt a vágy és a hormonok, amikor mondta:
- Nem tudok most, nincsen kedvem… Csak akartam, hogy megölelj egy kicsit.
- Miii??? – mondtam – ez most mit jelentsen?
És akkor kimondta a mondatot, amelytől fél minden férj a bolygón:
- Te egyszerűen nem érted az én érzelmi igényeimet, amelyekre szükségem van, mint nőnek, hogy kielégítsem a te férfi testi szükségleteidet.
Furcsa arckifejezésemre csak azt mondta:
- Hát nem tudsz szeretni egyszerűen magam miatt, és nem csak azért, amit az ágyban csinálok veled?
Rájöttem, hogy nem lesz semmi, elfordultam és elaludtam.
A következő nap felhívtam a főnököm és kivettem egy szabadnapot, hogy egész nap a feleségemmel legyek. Elmentünk ebédelni, aztán elvittem egy nagy bevásárlóközpontba ahol egy fél emeletnyi női ruha üzlet volt. Körbe mentem vele, amíg kiválasztott néhány drága ruhát. Nem tudta eldönteni, hogy melyiket vegye meg, így mondtam, hogy megvesszük az összeset. Cipőt is akart, amelyik illik a ruhához, mondtam hogy vegyünk mindegyik ruhához valót. Elérkeztünk az ékszerboltig, ahol választottam gyémánt fülbevalókat.
Mondhatom, hogy itt már nagyon izgatott volt. Biztos arra gondolt,hogy a csőd szélén vagyok.
Arra gondoltam, hogy próbára tesz, amikor kérte a tenisz csuklópántot,mert még soha életében nem fogott teniszütőt. Biztos gondolkodásba ejtettem, amikor így válaszoltam:
- Persze, drágám.
Szerintem már közel volt a szexuális csúcshoz az óriási izgalomtól.
Végre mosolyogva szólt:
- Azt hiszem, hogy ennyi lesz. Menjünk a pénztárhoz.
Alig bírtam ki, hogy ne röhögjek, amikor válaszoltam:
- Nem tudok most, nincsen kedvem.
Az arca eltorzult és teljesen elsápadt:
- Miii???
Akkor elmondtam:
- Csak azt akartam, hogy az öledben tartsd egy kicsit ezeket a ruhákat… Te egyszerűen nem érted az én pénzügyi gondjaimat,amelyekkel meg kell küzdenem, mint férfinak, hogy kielégítsem a vásárlási vágyadat, mint nőnek.
És amikor rám nézett, úgy, mintha ölni akarna, hozzátettem:
- Hát nem tudsz szeretni egyszerűen magam miatt, és nem csak azokért a ruhákért, amiket veszek neked?
Hát úgy néz ki , ma este sem lesz szex…
Tegnap este a feleségemmel a feleségemmel vacsora közben beszélgettünk. Egyszer csak szóba került az eutanázia.
Erre a kényes kérdésre, miszerint mit tenne egyikünk, ha a másikat gépek tartanák életben, ezt válaszoltam neki:
“Soha ne engedd, hogy ilyen vegetatív állapotba kerüljek. Gépek működésétől függeni és hagyni, hogy mesterségesen, egy üvegből tápláljanak…. borzasztó lehet. Ezért, ha ilyen állapotba kerülnék, kérlek kapcsolt ki a gépeket, amelyek életben tartanak.”
Ekkor feleségem felállt az asztaltól, kihúzta a TV-t, kikapcsolta a számítógépet, és kidobta az összes sört a kukába.
Egy férfi éjjel hazafelé tart a sötét utcán, amikor egy kapualjból odalép hozzá egy nő és megszólítja:
- Eljössz velem 10 ezerért?
A férfi sosem fizetett még nőért, gondolta, miért ne próbálja ki. Ott az utcán dologhoz láttak, amikor egy lámpa villant fel és egy rendőr bukkant elő a sötétből:
- Mi folyik itt? – kérdezte.
- Csak a feleségemmel sétálgatunk – vágta rá a férfi ijedten.
- Elnézést, nem gondoltam.
- Én sem gondoltam, amíg nem világított ide a lámpával…
A fiatal zsidó házasodna, de nagy dilemmába van. Felkeresi a bölcs rabbit:
- Rabbi! Házasodni akarok, de mondd, mit tegyek?
Vegyek el egy bomba jó nőt, aki egész életemben megcsal fűvel-fával, vagy pedig egy rusnyát, ez esetben tudom, hogy csak az enyém lesz örökre.
Mire a rabbi:
- Hát dönts fiam, mi jobb. Megosztani egy tortát a barátaiddal, vagy megenni egy kalap szart egyedül?